Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 "Amikor a kezed nyújtod egy barát felé, a szívedet is felajánlod vele,

 Ha adni tudsz, ne tétovázz sokat, így válthatsz valóra boldog álmokat "     Anonymus                                                                              

 Szeretettel és tisztelettel köszöntünk minden honlapunkra látogatót !

 A Mozgáskorlátozott Nyugdíjasok Szeged Városi Egyesületét 2010. október 25.-én alapítottuk meg. A Csongrád Megyei Bíróság által közhasznú szervezetként került bejegyzésre Pk.60.122/2010/8.számon, az erről szóló végzés 2011. március 08-án jogerőre emelkedett.

Egyesületünkre a Szegedi Törvényszék  a 13.Pk.60.122/2010/35. számú végzésében újra bejegyezte a Közhasznú jogállást.

Megalakulása óta folyamatosan működik, közösséget teremtve ezzel a mozgásfogyatékossággal élő nyugdíjasoknak, családtagjaiknak, barátaiknak.

Egyesületünk célja és tevékenysége alapján Közhasznú Egyesület, önálló jogi személy, mely törvényi előírások és jogszabályi rendelkezések szerint végzi munkáját.

Politikai tevékenységet nem folytat.

Egyesületünk tagja lehet, aki az Alapszabályban rögzített célkitűzéseket elfogadja és felvételi kérelmét írásban benyújtja a vezetőség felé. Akinek Orvosi Szakvéleménye van mozgáskorlátozottságáról, vagy aki fogyatékossági támogatásban részesül, vagy aki fogyatékossága révén emelt szintű családi pótlékot kap, ápolási díjat folyósítanak részére, vagy nyugellátásban részesül. Pártoló tag lehet, aki elfogadja Alapszabályunkat, befizeti az éves tagdíjat.

Az Egyesület munkáját - társadalmi munkában - öt fős vezetőség végzi. Az Egyesület fenntartását a tagi támogatások, a tagdíjak, a támogatók adományai, Szeged Város Önkormányzatától pályázaton nyert összegek, valamint egyéb pályázati összegek biztosítják.

Az egyesület sokrétű tevékenységet folytat a nyugdíjas fogyatékkal élő sorstársak érdekében.

Tevékenységünk főbb területei: a mozgásfogyatékossággal élő nyugdíjas emberek érdekeinek képviselete, a változó jogszabályi előírások ismertetése, különböző kérelmek, nyomtatványok kitöltésében való segítés, tanácsadás,  személyesen beszélve meg a támogatásért folyamodókkal az ügyintézés jogszabályi előírásait, az ügymenetet, ismeretterjesztő előadások, programok szervezése tagjaink részére.

Szakosztályaink összefogják, a mozgáskorlátozott tagtársak szabadidős-sport tevékenységét, szervezik a kirándulásokat, klubnapokat, ünnepségeket.  A tagokat érintő jogszabályi változásokról meghívott előadókkal olyan ismeretterjesztő tájékoztatókat, előadásokat szerveznek, melyek bővítik nyugdíjas mozgáskorlátozott társaink életminőségének javítását.

Az érdeklődők Szegeden a Kálvária sgt 23. szám alatt, Szent-Györgyi Albert AGÓRA Pavilon termében találhatják meg egyesületünket.

Egyesületünk az ügyfélfogadásait, - a klubrendezvényeket - kéthetente csütörtöki napokon:13-16 óra között tartja, melyre nemcsak a mozgásfogyatékossággal élő nyugdíjas tagjainkat, de szeretettel várjuk a családtagokat, pártoló tagokat, és minden érdeklődőt, akik valamennyien igénybe vehetik segítségünket, szervezett programjainkat.

Elérhetőségeinket megtalálják a Menüpontok címszó alatt

Ha felkeltettük érdeklődésüket, keressenek személyesen is bennünket, mindenkit szeretettel várunk.

 Vezetőség

 

Képgaléria

Beszámoló és Tisztújító Közgyűlés 2019

Dátum: 2019.02.22
Fénykép: 35
Mappák: 0

Borostyán Birtok Majális 2018

Dátum: 2018.06.02
Fénykép: 46
Mappák: 0

Fűvészkert Szeged

Dátum: 2018.06.02
Fénykép: 87
Mappák: 2

Horgászok

Dátum: 2012.04.11
Fénykép: 117
Mappák: 2

Karácsony ünnep 2018

Dátum: 2017.12.18
Fénykép: 46
Mappák: 0

Kirándulások

Dátum: 2012.06.02
Fénykép: 40
Mappák: 1

Rendezvények

Dátum: 2012.07.07
Fénykép: 220
Mappák: 12

Sportnap Domaszék 2018

Dátum: 2018.06.02
Fénykép: 39
Mappák: 0

Zentai Cukorbeteg Szervezetnél

Dátum: 2018.11.09
Fénykép: 51
Mappák: 0